Amikor a lélek is sétál……Szokatlan kulturális séta a Fiumei úton
Mert mi a szokásos? Ha temető, akkor szomorúan, ha irodalom, akkor verselve, idézeteket felmondva.
Ez esetben, egy sétára szól a meghívó, amely során különleges vendégségbe megyünk. Egy múltidéző találkozó, egy különleges helyen, nem mindennapi módon.
Van Budapesten egy park, amely egyfelől az évszakoknak megfelelően, hol az élet ezer színével, lombjával, virágával és a fák között futó mókusokkal mutatja magát, hol kissé borúsan enged bepillantást a zöld nélküli fák mögé rejtett legapróbb „lakhely” elé is.
Ugyanakkor a lombkoronák alatt, a rengeteg zöldben, vagy a télies hidegben, a régmúlt idők nagy tanúi pihennek.
Nem sírokhoz megyünk, hanem látogatóba. Igaz, testben már nem, de lélekben mind otthon vannak.
Várnak bennünket, beszélnek, hadarnak, féltékenyek és szerelmesek. Filléres gondjaik vannak, vagy éppen a rég várt elismerésből pénzt hoz a postás.
Az irodalom egy fénykorának szereplői.
Ez itt az utolsó lakhelyük. Szinte mindegyikük már lakott száz helyen. Lakbérhátralékok, tartozások, súlyos vagy kevésbé komoly anyagi nehézségek okán, vagy mert éppen az elismerés összegszerűsége folytán házat, otthont vehettek.
De ez itt az utolsó lakhelyük.
Itt békében élnek a csodált férjek, a megcsalt asszonyok, a hű vagy hűtlen szeretők, a nők a férfiak, mind.
Talán ha leszáll az éj, újra kezdődik a zsibongás. Átjárnak egymáshoz, ahogy régen, újra indul a perpatvar, jönnek a régiek is máshonnan, újra együtt a társaság.
De nappal, ha mind pihennek, mi is ellátogathatunk hozzájuk.
Nem kell csengetni, nincsenek ajtók, nincsenek székek, amire leülünk, és nem szolgálnak fel kávét nekünk.
Mégis végig az úton, hozzájuk, feléjük, ott sétálnak mellettünk.
Móricz háta mögött összekulcsolt kézzel, komótosan lépdel.
Elmélázva követi Ady és arra a két nőre gondol, akik iránt oly különbözően érzett és oly különbözően írt.
Kosztolányiné csípős nyelvét éppen Babits feleségén köszörüli.
Böhm Aranka nevetve tesz rá egy lapáttal, és az egy szójátékon töprengő Karinthyt újabb írásra buzdítja, hiszen kinézett egy új bundát magának.
A „kis Karinthy” az akkor még a jövőt nem sejtő - vagy talán nagyon is – Gabi bátyjával és a szintén kölyök Devecserivel trappol körülöttünk. A hozzájuk csatlakozó fiatal Szendrő Jóskával talán még össze is verekednek . Ki hinné, hogy az irodalom miatt.
Szabó Lőrincz, Klárába a feleségébe karolva érkezik, de a fák mögé lesve Erzsikét keresi a szemével.
Szegény József Attila körül csak úgy lobognak a nők, és mégis! Egyet sem tud igazán elkapni!
Major Tamás verset szaval. Felesége Beck Judit mögötte sétál, mellette Gyarmati Fanni, Radnóti feleség lépked. Mögöttük andalog Radnóti és az előtte sétáló két nő jár a fejében.
A sort Hatvany báró zárja, aki utánuk kiált! Egy közös kvaterkázásra, múlt idézésre hívja őket a Hadikba, vagy a Centrálba. Mind megfordulnak és most azok is ismerősei lesznek, akiket anno nem volt alkalma megismerni.
Mi is csatlakozunk! Kicsit benézünk egy képzeletbeli „kulcslyukon”.
Íróink, költőink, művészeink! A Mieink mind. Hiszen itt hagyták nekünk a verseiket, regényeiket, műveiket. Nem utolsósorban az életüket.
Ez egy olyan séta, amely során egy különleges parkban egy különleges találkozóra hívjuk meg Önt!
A találkozón ott leszünk mi, és ott lesznek a többiek, akiket megidézünk.
Nem mindennapi emberekkel fogunk találkozni, és nem mindennapi lesz a séta sem.