Rquiem egy régi nyári naphoz.

1974 augusztus 20-án, ami ma már történelem, és sokan azt se tudják volt-e ilyen évjárat egyáltalán, szóval akkor a Duna mellett egy szigettel szemben a Luppa Csárdának nevezettben alig volt hely.

Ahogy, ma mondanánk „full”-on volt a csónakkal érkező éhes, és egy nagyfröccs vagy egy korsó sör felhajtására vágyakozókkal.

Bent egy szál fürdőgatyeszban illetve fürdőruhában vidáman nyelték a vékonyra klopfolt rántott húsokat. Lajos nevezetű kocsmáros és kedves neje fel alá futkostak kezükben újabb és újabb a tálról lelógó rántott húsokkal és korsókkal.

A parton élénk élet folyt, a Rómairól induló csónakok egyre másra kötöttek ki és indultak tovább. A Duna alacsony volt, nagy és kavicsos területen hevertek a kilbotók – killboat- , kajakok.

Néha egy motorcsónak hanga zúgott fel, az emberek a hang irányába fordultak és lesték merről ki érkezik.

A szemben lévő szigeten a neves és igen sportos színésznő háza elől rendszeresen indult el egy fehér csónak.

Mellette az olimpikon háza állt, három szőke lánya és az esti tornából jól ismert felesége lakták. Ezen az oldalon a csárdával szemben az icipici cukrászda előtt kígyózó sor csivitelve várta a sorát.

Barnára sült, a napsugarat vágyó és nem félő felnőtt és gyerek, vette a fagyit és a narancsos kiflit. Utóbbi csokis, keksz-gyurmából formázott massza volt csoki reszelékbe forgatva, a belsejében némi narancshéjjal. Éhes csónakosnak a legfinomabb.

És éhes nyaralónak és telek tulajdonosnak és annak a lányának, aki fürgén karikázott át a tömegen, kerülve a sorban állókat és a nyüzsgéstől nem volt ideges, ahogy senki más sem.
Meleg, napsütés, csárda és korsó sör, nagy klopfolt husi, fagyi és narancsos kifli.
Akkoriban a fiatalok Alföldi papucsban vagy klumpában araszoltak, a nyakba pántos póló akkor jött divatba.

A magnókból a Slade, a Sweet, a Carpenters, Mungo Jarry szólt, és Illés és Bergendy, és Szűcs Judit. A lányok magnójából a „Sugar Baby Love” refrénje borzolta a szülők idegeit, és az „ Egy rozoga ház”-ra csendesedtek el az ifjú Eszményi Viktória hallatán.

A Békásmegyeri lakótelep épp csak épülgetett, a valaha volt mocsaras terület helyén, ahol anno valóban a „brékák brekegtek" .

A „tavak”, még nem léteztek, legalább is abban a formában nem, ahogyan jó ideje. Azokat még hétköznap reggelente nagy gépekkel kotorták és zümmögő hangú ZIL-ek vitték a belőlük a kikotort kavicsot mindenfelé.

A 70 es utat éppen csak felavatták, előtte kétsávos szűk, a kereszteződésekben nehezen átlátható út volt mindössze, ekkorra lett széles, két-két sávos – ma már maradinak mondott – műúttá.

Este a környékbeliek leslattyogtak a teljesen sötét Dunapartra és megpróbáltak elcsípni valamit a Budapesten zajló tűzijátékból. Megfelelő vízállás esetén, bizonyos bokrok mellől felvillant a görögtűz, vagy csak úgy hittük, kis dörrenések hangából következtettünk hol tart az esemény.
És persze akkor is volt nyár és akkor is volt szerelem.. ahogy a dal mondja.

Ma minden más. A Szentendrei útról le- és felkanyarodni, megfelelő irányba állni, külön pót- Kresz vizsgával lehet.

A csónakok nem kötnek ki, a csárda nem olyan, nem lehet felszaladni egy gatyában egy pólóban, a cuki rég bezárt, más a tulajdonos, már csak néhányan emlékeznek arra, hogy az épület valaha egy barátságos házaspár kis boltja volt, vendégül látva sok éven át emberek ezreit.
Most is meleg van, és nyár, motorcsónak hangja is hallatszik néha.
És most is van nyár és szerelem.

Biztosan.